Fizika show!
Vidám, szórakoztató, utazó előadás, ahol a természet törvényszerűségeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek.
A háztartásban, konyhában, spájzban, otthonunkban található mindennapi eszközök segítségével olyan kísérleteket csodálhatnak meg, amelyeket maguk is könnyedén elvégezhetnek otthon valamint bemutathatnak szüleiknek, ismerőseinek, barátainak.
Több iskolai évfolyam számára készült az előadások anyaga, hogy minden korosztály be tudja fogadni az elhangzott ismereteket. Ennek érdekében a legkisebbek számára a mesés történetek láncolata, nagyobbak részére pedig a humor, és a megdöbbentés eszközéhez nyúltunk, valamint fontos szerepet szántunk az interaktivitásnak is.
Miként kapcsolódik a tudomány mindennapjainkhoz?
Hogyan működik a gázrózsa?
Mitől keletkeznek felhők az égen?
Mennyire nyom bennünket a ránk nehezedő levegő?
Miért fázunk ha kilépünk a kádból?
Miért nem szabad a tepsiben meggyúlt, égő olajat vízzel eloltani?
Ezek mellett még sok-sok érdekességet megtudhatunk mindennapi megszokottnak tűnő dolgainkról.
1-2 osztály, 3-4 osztály, 5-6 osztály, 7-8 osztály.
1-1 előadás 40 percig tart.
Előadások után lehetőség van arra, hogy a gyerekek az előadótérben maguk is kipróbálják a bemutatott eszközöket, és feltehessék kérdéseiket az elhangzottakkal kapcsolatosan.
Hely igény: Gyermek létszámtól függően nagyobb tanterem, tornaterem és 3 asztal
E-mail: florian.gyorgyne70@gmail.com
Telefon: 06-20-216-30-67